Hősies szereplés az utánpótlás régió bajnokságon

Az érvényben lévő kormányrendeletekkel összhangban került megrendezésre a delfin, cápa és gyermek korcsoport részére a regionális úszó bajnokság, azaz versenyzők részére szigorított létesítmény használati feltételek mellett egedélyezett az edzések és versenyek megtartása.

A Komáromi Úszóklub SE-nek az elmúlt hat év mindegyikében volt pontszerző versenyzője az országos úszóbajnokságon, sőt dobogós helyezettekkel is büszkélkedhet csapatunk. Idén a novemberi Serdülő és Ifjúsági Országos Bajnokságról is két éremmel tértünk haza, illetve mind a három versenyzőnk pontot szerzett, ezért nagyon kíváncsiak vártuk, hogy a 10-14 éves korú utánpótlás tanítványaink hogyan tudnak teljesíteni a COVID-19 védekezés miatt számukra regionális szinten megrendezett megmérettetésen.

Nem voltak nagy elvárásaink sportolóinkkal szemben, mivel csapatunk sajnos azon 10 úszóklub közé tartozik az országban, akinek nem engedélyezik az edzések tartását saját településükön, és a szomszédos uszodákba (szerencsére az összes környékbeli uszoda üzemel sportolók részére) utazva tudunk tanítványainkkal foglalkozni, ami kifejezetten verseny hátrányt okoz számunkra.

Ennek ellénére úgy látszik, klubunk weboldalának mottója – „Nincs rossz idő, csak gyenge akarat” Bill Bowerman – beigazolódott és a kedvezőtlen edzési lehetőségek, valamint a bennünket súlytó érthetetlen negatív intézkedések megacélosították harci kedvét versenyzőinknek, így elváráson felül teljesítve 20 éremmel (3 arany, 8 ezüst és 9 bronz) tértek haza.

A kis csapat, akikre nagyon büszkék vagyunk és akikre egész Komárom büszke lehet: 

Fekete Laura: 3 arany; Hörömpöli Kata: 1 ezüst, 1 bronz, 2 váltó bronz; Vincze Lujza: 1 ezüst, 2 váltó bronz; Kusnier Dávid: 1 bronz és 2 váltó ezüst; Tapolcsányi Áron: 3 bronz; Rózsavölgyi Donát: 1 bronz; Matkovicz Attila: 2 váltó ezüst; Náray Ádám: 2 váltó ezüst; Vörös Cintia: 1 ezüst, 1 bronz 2 váltó bronz; Tóth-Békevári Filip: 1 bronz 2 váltó ezüst; Zseni Dóra 1 ezüst; Zseni Réka 1 bronz, 2 váltó bronz; 4×50 m fiú delfin vegyes és gyorsváltó: Tóth-Békevári Filip, Matkovicz Attila, Náray Ádám, Kusnier Dávid; 4×100 lány cápa vegyes és gyorsváltó: Zseni Réka, Hörömpöli Kata, Vincze Lujza, Vörös Cintia.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Tatabányai Vízmű SE. és a Győri Úszó SE edzőinek, a Gyémánt Fürdő és a Győr Projekt Kft. vezetőinek, hogy a fair play szellemében segítették a komáromi gyerekeket biztosítva nekik a sportolási lehetőséget és hozzájárultak ezzel egy konkurens csapat eredményes bajnoksági szerepléséhez akkor, amikor saját településükön 2020-ban minden támogatást elvesztettek.

 

This entry was posted in Verseny eredmények. Bookmark the permalink.

Comments are closed.