2016. évet értékelő ünnepség

Csapatunk 2016. évet értékelő ünnepségét 2017.01.21-n tartottuk Komáromban, az Arany 17. Rendezvény Központban. Az eseményen megjelent Komárom Város Önkormányzatának képviseletében Horváth Gyula úr a Humán Ügyek Bizottságának tagja, aki köszöntötte sportolóinkat és beszédében méltatta az elmúlt év eredményeit, illetve továbbította Dr. Molnár Attila polgármester úr elismerését és jó kívánságát a csapatagok részére.

A 2016. év legfontosabb eredményei:

Sikerült megőrizni a jelentős csapat létszámot. A legtöbb gyermek, összesen nyolcvanhat szeptemberben járt foglalkozásainkra. Egész évben folyamatosan hét csoportban dolgoztunk tanítványainkkal három edző vezetésével és egy oktató tanuló segítségével. Az év egyik legnagyobb eredménye, hogy huszonöt új kis versenyzőt igazoltunk klubunkhoz 100%-ban saját úszás oktatásból, sajnos ez az adat 2015-ben nulla volt. Az oktatási színvonalunk jelentős fejlődése a személyi és oktatásmódszertani változásoknak volt köszönhető. Új versenyzőinkkel az igazolt aktív versenyzői létszámunk ötven sportoló lett, így az év végére ismét elértük, hogy lényegesen több a versenyzőnk, mint az úszóiskolában lévő tanulóink létszáma.

Részt vettünk ötven versenyen és 499 érmet nyertünk, ezzel a 2010 óta regisztrált összes érmünk száma 2080 darab lett. A Magyar Úszó Szövetség országos korosztályos ranglistáján három versenyzőnk – Gálik Krisztián, Máté Eszter és Zseni Dóra – szerepelt a legjobb tíz úszó között. A Magyar Úszó Szövetség szintidőkhöz kötött minősítési rendszerében, az „Aranyjelvényes Program”-ban tizenöt versenyzőnk szerzett összesen 82 minősítést: 18 arany-, 46 ezüst- és 29 bronzjelvényt. A felvidéki sportolóknak is biztosítottuk csapatunknál a felkészülési lehetőséget a Szlovák Országos Bajnokságra, edzőink segítségével Bielik Kevin és Dikácz Bence 13 országos bajnoki címet szerzet.

A Jövő Bajnokai elnevezésű országos tehetséggondozó programban az elmúlt évben Gálik Krisztián és Máté Eszter szerepelhetett klubunkból, majd az év végén Takács Fábió is meghívást kapott a program vezető edzőjétől kitartó munkájának és fejlődésének köszönhetően. 

Az elmúlt év nagyon nehéz volt a sok személyi változás miatt, átalakult az edzői-oktatói stáb, voltak versenyzőink, akik más klubokhoz igazoltak a jobb edzéslehetőség reményében, de talpon maradtunk, és tisztességes, kemény munkával tovább fejlesztettük városunk versenyúszó sportját, ennek igazolása a növekvő versenyzői állomány, a sok érem és kiváló ranglista helyezések.

Az ünnepségen átadott díjak és díjazottak:

Példamutató magatartásért oklevél dicséretben részesültek:
Budavári Zsófia, Burgerl Ádám, Galambos Szabolcs, Kis Mia, Kusnier Dávid, Laczkó Liza, Máté Lili, Matkovicz Attila, Mazán Roland, Náray Ádám, Rajkai Szófia, Rózsavölgyi Déna, Schmelhaus Emma, Simon Szilárd, Szabados Bence, Szentirmay Bíborka, Tapolcsányi Áron, Vámosi Hanna, Vasas Réka, Vincze Lujza

Szép úszásért oklevél dicséretben részesültek:

Ambláczky Ákos, Bartalos Anna, Budavári Zsófia, Burgel Ádám, Fáy András, Galambos Szabolcs, Győrfi Ákos, Győrfi Gergő, Hörömpöli Kata, Kalmár Kende, Kis Lili, Kis Mia, Kocsis Ákos, Kocsis Nóra, Kusnier Dávid, Laczkó Liza, Máté Lili, Matkovicz Attila, Mazán Roland, Mezei Enikő, Náray Ádám, Pálinkás Dorottya, Rajkai Szófia, Rózsavölgyi Déna,
Sági-Suri Emma, Schmelhaus Emma, Simon Szilárd, Szabados Bence, Szentirmay Bíborla,
Tapolcsányi Áron, Vámosi Hanna, Vasas Réka, Vincze Lujza, Vizi Gergő, Vörös Cintia, Zseni Réka 

Magyar Úszó Szövetség korosztályos szintidőkhöz kötött minősítése alapján

Aranyjelvényes úszóink: Gálik Krisztián, Máté Eszter és Takács Fábió

Ezüstjelvényes úszóink: Debreceny Dalma, Galambos Pál, Grúber Eszter, Nagy Szonja,
Rózsavölgyi Déna, Sajben Lara Bianka, Zseni Dóra

Bronzjelvényes úszóink: Dancs Tamás, Fenyvesi Botond, Nagy Lara, Vallo Nataly
Völgyi Péter

2011-2010
5-6 évesek
Arany
Ezüst
Bronz
Pontszám
1.
Zseni Réka (2010)
4
6
 
24
1.
Bartalos Anna (2010)
3
3
2
17
3.
Kusnier Dávid (2010)
2
1
3
11
 
 
 
 
 
 
2009-2008
7-8 évesek
Arany
Ezüst
Bronz
Pontszám
1.
Rózsavölgyi Déna (2009)
11
1
1
36
2.
Czita Dániel (2008)
6
4
4
30
3.
Szabados Bence (2009)
6
4
2
28
 
 
 
 
 
 
2007-2006
9-10 évesek
Arany
Ezüst
Bronz
Pontszám
1.
Zseni Dóra (2007)
13
15
10
79
2.
Galambos Pál (2007)
5
4
 
23
3.
Debreceny Dalma (2006)
1
4
7
18
2005-2004
11-12 évesek
Arany
Ezüst
Bronz
Pontszám
1.
Máté Eszter (2004)
14
20
12
94
2.
Gálik Krisztián (2005)
15
9
6
69
3.
Dancs Tamás (2005)
2
8
5
27
3.
Takács Fábió (2004)
8
 
3
27
2003 és idősebbek
13 éves és idősebbek
Arany
Ezüst
Bronz
Pontszám
1.
Budavári Boglárka (2003)
1
2
4
11
2.
Óvári Dániel (2001)
2
1
1
9
3.
Fenyvesi Botond (2003)
 
1
4
6

 

Magyar Úszó Szövetség országos korcsoportos ranglistájának első 30 versenyző között szereplő úszónk:

Név
Helyezés
Versenyszám
Grúber Eszter
22
200 m mellúszás
Takács Fábió
23
400 m vegyesúszás, 800 m gyorsúszás
Hidvégi Péter
27
1500 m gyorsúszás
Galambos Pál
28
50 m pillangóúszás
Óvári Dániel
18
200 m hátúszás, 800 m gyorsúszás
Máté Eszter
5
1500 m gyorsúszás
Zseni Dóra
5
200 m pillangóúszás
Gálik Krisztián
10
50 m mellúszás

Jó tanuló -jó sportoló díjazottjaink, akik tanulmányi átlaga 2016. júniusban 4.50 vagy annál jobb volt illetve nyertek érmet úszóversenyen:

Sportoló
 
Tanulmányi
eredmény
Érem pont
 
Zseni Dóra (2007)
5
79
Gálik Krisztián (2005)
5
69
Rózsavölgyi Déna (2009)
5
36
Szabados Bence (2009)
5
28
Dancs Tamás (2005)
5
27
Galambos Pál (2007)
5
23
Grúber Eszter (2007)
5
15
Budavári Boglárka (2003)
5
11
Vincze Lujza (2009)
5
6
Kis Lili (2008)
5
5
Szentirmay Bíborka (2009)
5
5
Tapolcsányi Áron (2009)
5
5
Pálinkás Dorottya (2008)
5
3
Tapolcsányi Zalán (2007)
5
3
Fáy András (2007)
5
2
Czita Dániel (2008)
4,9
30
Nagy Szonja (2006)
4,9
15
Kovács-Oláh Nóra (2007)
4,88
1
Debreceny Dalma (2006)
4,83
18
Máté Eszter (2004)
4,7
94
Nagy Lara (2004)
4,7
3

 

A Komáromi Úszóklub SE. Hőse díjazásban részesültek:

Sportoló
Indoklás
Hidvégi Péter
A fitnesz konténer felszerelésében való közreműködés
Nagy Lara
Balaton-átúszáson való részvétel, hajnali edzéseken való helytállás
Nagy Szonja
Balaton-átúszáson való részvétel
Rózsavölgyi Déna
7 évesen mind a 4 úszásnembe van szakmai-minimum vizsgája
Zseni Réka
6 évesen mind a 4 úszásnembe van szakmai-minimum vizsgája

 

Szorgalom Kupa győztesei:

Korcsoport
Sportoló
Havi győzelmek száma
Elite csoport (1.)
Máté Eszter
5
Iron csoport (2.)
Debreceny Dalma
7
Cápa csoport (3.)
Hörömpöli Kata
4
Cápa csoport (3.)
Zseni Réka
4
Delfin csoport (4.)
Rajkai Szófia
5
Aranyhal csoport (5.)
Vörös Cintia
5
Tanfolyam I. (6.)
Vörös Adrián
2
Tanfolyam II. (7.)
Ludas-Tóth Boglárka
4

 

 

 

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

Comments are closed.