2018. év értékelő ünnepsége

A Komáromi Úszóklub SE. 2019.02.02-n tartotta a 2018. évet értékelő ünnepségét, melyen az egyesület sportolói, a szülők és a vezető tisztségviselők mellett részt vett és beszédett mondott Dr. Molnár Attila Komárom polgármestere.

Szeidl Balázs az egyesület elnöke összefoglalta az év legfontosabb eredményeit az alábbiak szerint:

„2018-ban is városunk egyik legnagyobb létszámú csapata voltunk +90 sportolóval foglalkoztunk, 60 versenyzővel és 30 úszóovissal.

Már 8 csoportban zajlottak a foglalkozásaink (Némó, Ebihal, Delfin, Aranyhal, Cápa, Iron1 és Iron2, Elit).

3 edző (Szakál Bence, Iglódi Attila, Szeidl Balázs) + 2 oktató (Czibor Noémi és Kontra Martina) továbbá 1 jóga oktató Kušnierová Agáta foglalkozott a gyerekekkel.

Beindítottuk a triatlont Kis Gyula irányításával.

16 fő új versenyzőt igazoltunk 100%-ban saját oktatásból.

Részt vettünk 42 versenyen és nyertünk 477 érmet.

Megnyertük a négy fordulós Veszprém-VasMegyei Úszósuli Körversenyt és a Komárom-Esztergom Megyei Úszó Bajnokság kettő fordulóját.

5 Megyei Diákolimpiai Bajnokunk volt: Vámosi Hanna, Vizi Gergő, Zseni Réka, Vörös Cintia és Tóth-Békevári Liliána.

Az Országos Úszó Bajnokságokon hatan voltak pontszerzők: Tapolcsányi Áron, Zseni Dóra, Gálik Krisztián, Takács Fábió, Dikácz Bence, Bielik Kevin

A MÚSZ ranglistán 16 versenyzőnk a TOP 30-ban, 13 versenyzőnk a TOP 20-ban és 7 versenyzőnk a TOP 10-ben zárta az évet.

35 úszónk szerzett összesen 204 minősítést: 69 arany- 74 ezüst- és 61 bronzjelvényt.”

Szorgalom Kupa győztesei: Üveg Dániel, Vajda Zselyke, Schmelhaus Emma, Vörös Cintia, Matkovicz Attila, Rózsavölgyi Déna, Kovács-Oláh Nóra, Zseni Dóra, Dikácz Bence

Klub Hősei díjban részesültek: Rózsavölgyi Donát, Kovács-Oláh Nóra, Nagy Szonja, Sajben Lara, Grúber Eszter, Rózsavölgyi Déna

Klub éremtáblázat
8 évesek és fiatalabbak 1. Zseni Réka 2. Kusnier Dávid 3. Tóth-Békevári Filip
9-10 évesek: 1. Tapolcsányi Áron 2. Hörömpöli Kata 3. Czita Dániel
11-12 évesek: 1. Zseni Dóra 2. Galambos Pál és Rózsavölgyi Donát 3. Nagy Szonja
13 évesek és idősebbek: 1. Takács Fábió 2. Bielik Kevin 3. Gálik Krisztián

Minősítési jelvények a Magyar Úszó Szövetség szintidejei alapján

Aranyjelvényesek: Dikácz Bence, Takács Fábió, Gálik Krisztián, Zseni Dóra, Bielik Kevin, Máté Eszter, Tapolcsányi Zalán, Kusnier Dávid, Zseni Réka, Rózsavölgyi Déna, Tapolcsányi Áron, Nagy Szonja, Rózsavölgyi Donát, Vörös Cintia Leila, Galambos Pál, Fekete Laura, Tóth-Békevári Filip, Schmelhaus Emma, Vincze Lujza
Ezüstjelvényesek: Debreceny Dalma, Hörömpöli Kata, Sajben Lara Bianka, Czita Dániel, Grúber Eszter, Kovács-Oláh Nóra
Bronzjelvényesek: Vasas Réka, Szabados Bence, Burgel Ádám, Matkovicz Attila, Rajkai Szófia, Kis Lili, Mojzes Anna, Vámosi Hanna, Náray Ádám

MÚSZ Országos Ranglista díjazottjai

1-10. helyezettek: Nagy Nikoletta 200 m pillangóúszás 400 m vegyesúszás 2. Bielik Kevin 50 m mellúszás 4. Dikácz Bence 400 m vegyesúszás 5. Zseni Dóra 1500 m gyorsúszás 6. Gálik Krisztián 1500 m gyorsúszás 8. Takács Fábió 800 m gyorsúszás 8. Kusnier Dávid 100 m hátúszás, 200 m vegyesúszás 9.

11-20. helyezettek: Tapolcsányi Áron 50 m mellúszás 12. Zseni Réka 200 m vegyesúszás 12. Fekete Laura 50 m hátúszás 15. Máté Eszter 1500 m gyorsúszás 16. Tóth-Békevári Filip  50 m gyorsúszás 17. Schmelhaus Emma  50 m mellúszás 18.

21-30. helyezettek: Vörös Cintia Leila 50 m mellúszás 24. Nagy Szonja 200 m pillangóúszás 25. Rózsavölgyi Donát 200 m mellúszás 25.

Jó tanuló – Jó sportoló díjban részesültek: Gálik Krisztián, Sajben Lara Bianka, Szabados Bence, Tapolcsányi Zalán, Czita Dániel, Debreceny Dalma Zsanett, Grúber Eszter Tímea, Tóth-Békevári Filip, Vincze Lujza, Zseni Dóra, Galambos Pál István, Tóth-Békevári Liliána, Galambos Szabolcs, Hörömpöli Kata, Kovács Boglárka, Kovács-Oláh Nóra, Kusnier Dávid, Matkovicz Attila, Mojzes Anna, Rajkai Szófia, Rózsavölgyi Déna, Sági-Suri Emma, Schmelhaus Emma, Tapolcsányi Áron, Vizi Gergő, Zseni Réka

Külön díjban részesült Dikácz Bence a 4 szlovákiai országos csúcs felállításáért a 14 éves fiúk korcsoportjában: 400 m vegyesúszás
04:52.32 (Kecskemét, 2018-10-21); 400 m vegyesúszás 04:48.69; 1500 m gyorsúszás 17:02.83; 800 m gyorsúszás 09:02.51 (Győr 2019-12-19).

This entry was posted in Verseny eredmények. Bookmark the permalink.

Comments are closed.